Vácon március 1-től nem lehet éjszaka a bekerített játszótereken tartózkodni. Köszönhetjük mindezt Ferjancsics László és Makrai Zsolt MSZP-s képviselőknek. Ezt a rendeletet arra hivatkozva hozták, hogy nem hagyják a fiatalok és a hajléktalanok éjszaka pihenni a lakókat mivel ittasan lármáznak, valamint rongálnak. Tehát ha bemerészkedünk egy játszótérre 22:00-és 6:00között akkor ránk hívhatják a rendőrséget és fizethetünk akár 30ezer forintot is, még ha csak csendesen ültél a barátoddal/barátnőddel az egyik padon és beszélgetettek. Vagy éppen a mikor reggel dolgozni indulsz, és munkába felé leülsz egy padra, hogy megreggelizzél fél hatkor azt is könnyen a pénztárcád bánhatja. Esztelenül szigorítanak mindent ahelyett, hogy gondolkozzanak egy értelmes megoldáson. Mert mi is lenne itt az ideális megoldás? Hát az, hogy ha a lakók látják, illetve hallják, hogy rendbontás történik, akkor telefonálnak egyet a rendőrségre és a rend biztos őrei teszik a dolgukat, mert indokolt. De nehogy már kihívják rám a rendőrséget, mert leülök a padra a barátnőmmel egy nyári éjjel, ráadásul még fizessek is érte! Illetve mi lenne, ha nem egy rendőr kocsi cirkálna éjszakánként a városban? Meg kéne erősíteni az ócska közbiztonságot és akkor nem lennének rongálások éjszakánként. Képzeljük el, hogy kihívják az egy szem járőr kocsit a játszótérre, mert tartózkodnak ott, amíg a város másik felén rablás történik és hiába hívnak segítséget a rendőrség nem tud ott lenni, mert éppen megbünteti a játszótéren tartózkodókat. Amíg sajnálják a pénzt a kedves képviselő urak arra, hogy biztonságban érezhessük magunkat a saját városunkban úgy sem érnek el ilyenekkel változást. Mivel, hogy akkor a randalírozók nem játszótereken a hintát fogják tönkretenni, hanem közterületek telefonfülkéknek az üvegét, fogják betörni. Teljesen mindegy. Egyik kedves barátommal beszélgettem erről és ő azt mondta, hogy ő olyan rendeletet hozna, hogy csak indokolt esetben szabadna este 10-től a vasútállomáson és bizonyos vendéglátó ipari egységek előtt tartózkodni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy kik miatt. Erősítsék meg a rendőrséget csak úgy lesz csak rend! Valamint ne a játszótéren üldögélőket büntessék, hanem azokat, akik miatt félünk elmenni este a főutcán illetve az állomáson, mert ha nem adunk nekik cigit, akkor megvernek. Nem értem, hogy a mélyen tisztelt képviselő urak miért ilyen eszetlen rendeletekkel próbálják meg a rendet fenntartani a városban. Ennyi erővel lőjenek le mindenkit, aki éjszaka kilép az utcára. Biztos rongálni akar meg részeg. Ja de persze akinek sötétebb a bőre azt ne.
Ezen a napon 1894-ben hunyt el Kossuth Lajos államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.
„Vácott nincs cigányellenes hangulat, a városban élő polgárok körében nyugalom tapasztalható” – állítja a váci kisebbségi önkormányzat felmérése. 
Négy napja közöltem egy írást a fűröl és az egyéb drogokról. Másnap FankaDelivel készült egy olvasói interjó a
Elkészült Vác város átfogó drogtérképe. Ez a felmérés a jövőbeni kábítószerek visszaszorítása érdekében jött létre, írja a Váci Hírnök. A cikk szerint a Vácon az országos és európai átlagnál kevesebb drogfogyasztó van . A 18 és 40 év között megkérdezettek 17.4 százaléka fogyasztott már drogokat. A 10.-es osztályosok körében már minden 5. kipróbálta. Tehát a 17.4% jól hangzik, de csalóka, mert, ahogy az írásból kiderült általában 14éves korukban próbálták először, tehát 8-9. osztályban a 14. életévüket betöltött fiataloknál kellene kezdeni az adatgyűjtést így kaphatnánk a valósághoz közelebbi adatot a drogfogyasztókkal kapcsolatban. Kanyarodjunk vissza a tizedikésekhez. Egy átlagos osztály körülbelül 25-30diákból áll. Ha minden ötödik diák élt már droggal az azt jelenti, hogy egy osztályban 5-6 olyan diák jár, aki használ és hozzá tud férni drogokhoz. Képzeljünk el egy osztálykirándulást 5diák visz magával kábítószert, amit feltehetően nem csak saját maguknak szánnak, hanem az osztálytársaknak is adnak belőle olyanoknak is, akik még nem is éltek drogokkal. A kíváncsiság 15-17évesen felülemelkedik a józanészen így gond nélkül kipróbálják. Tehát nekem, ez a minden ötödik tízedikes nem tűnik, hiteles adatnak már csak a saját tapasztalatomból kiindulva sem nehezen tudnék megnevezni olyan volt diáktársaimat, akik ne éltek volna ún. könnyűdrogokkal, pláne ha visszagondolok az osztálykirándulásokra. További problémát jelent, hogy bármelyik fiatal hozzá tud jutni könnyűdrogoknak illetve diszkó drogoknak nevezett kábítószerekhez, elég lemenni akármelyik térre ahol összejönnek a fiatalok, diszkóban, iskolában valamint a másik amiatt, hogy könnyen hozzáférnek az illegális szerekhez az, hogy könnyen megfizethetőek (pl.: 1g fű 2000-2500Ft között mozog). Valamint gondot jelent az is, hogy egyre népszerűbbek használni ilyen szereket. Köszönhetjük ezt többek között a liberális politikai vezetésnek vagy akár a zenei előadóknak, filmeknek ahol nem egyszer pozitívumként, „menő” dologként tüntetik fel a marihuána fogyasztást. Olyan ruházatok készülnek, amin rajta van a cannabis levél így is népszerűsítve azt. Ezekkel a dolgokkal sajnos nem tudják felvenni a versenyt a tanárok vagy az unalmas bajszos politikusok bár tudjuk, hogy közülük is vannak olyanok, akik nem látják ezeknek a dolgoknak a veszélyeit. Akik a könnyű drogok pártján állnak azok általában azzal védekeznek, hogy a drog ugyanolyan, mint az alkohol. Sőt még jobb is, kevésbé kártékony. Ez, így ahogy van tévhit. Gondoljunk csak bele, hogy mi abban a különbség, ha egy ember megiszik minden nap 1-2üveg sört illetve magyar emberek lévén 1-2feles pálinkát, vagy ha helyette inkább elszív 1-2g füvet. A füves egy éven belül betompult, lelassult gondolkodású lett, míg a sörösnek, pálinkásnak talán egy kicsit nagyobb lesz a hasa és többet jár pisilni. A fűre két okból szokik rá az ember véleményem szerint, divatból illetve belső, lelki gondok miatt. Aki divatból szokik rá az valószínűleg nem fog tovább térni a „keményebb” drogokra, ám aki az utóbbi miatt az könnyen áttérhet a komolyabb kábítószerekre, mivel egy idő után az már nem tudja tompítani a depresszióját ezért más anyagok felé fog fordulni. Sokszor megemlítik, hogy az alkohol is súlyos függőséget tud okozni és, hogy azt miért nem tiltják be. Ez igaz. Tényleg tud súlyos problémát okozni a szesz. De függőséget tud okozni még a kávé, a csoki is, ennyi erővel tiltsuk be azt is. Mi szükség van még egy plusz dologra, amire könnyebben rászokhatunk a legalizálás által és pusztíthatjuk magunkat? Valamint az sem utolsó dolgo, hogy a jó borok, pálinkák a kultúránk részei. A könnyű drogok azért vannak betiltva, mert sokkal súlyosabb tüneteket, függőséget tud produkálni, mint az alkohol illetve a könnyűdrogokról könnyű áttérni a kemény drogokra és onnantól már nem sok kell az aranylövésig. Az SZDSZ azért hajaz a legalizálás a mellett, hogy a sok betompult agyú ember ne tudjon önállóan gondolkodni, ne érdekelje őt semmi és, hogy fel se fogják, hogy mi történik körülöttük. A megoldás itt is a zéró tolerancia alkalmazása lenne, azonnali börtönbüntetéssel kéne súlytani a kábítószert terjesztőket illetve a rendszeres fogyasztókat is. Így kétszer is átgondolná az ember, hogy megéri-e neki az a 30perc mámor.